HTML

Univerzum

Az Univerzum keletkezésének egy teljesen új, a kvantum elmélet felhasználásával, mindent megmagyarázó, racionális világkeletkezési elmélet.

Friss topikok

Linkblog

A megmagyarázhatatlan magyarázata

2010.03.23. 15:21 Synux

A megmagyarázhatatlan magyarázata

 

Szeretném elmesélni Önöknek, hogyan fogant meg bennem, az a gondolat, hogy a világ háromdimenziós programozott kvantum számítástechnikai rendszer.

Hallottam, hogy írással lehet a „szellemekkel” kommunikálni. Nagyon érdekesnek találtam, ezért rögtön ki is próbáltam. Elővettem egy lapot és egy ceruzát, lazán tartottam a kezemben a ceruzát a papíros felett, majd erősen koncentráltam, és hangosan kértem először a nagymamámat, hogy írjon nekem valamit. Megdöbbenésemre a kezem elkezdett magától írni, a nagyi írt nekem jó kívánságokat. Majd kértem az édesapám, ezután a legjobb két barátnőmet, az apósomat, és mind írtak és írtak az én kezemmel. Elsírtam magam, mikor rájöttem, hogy nem álmodom, nem képzelődöm, írtak nekem valahonnan, amit akkor még nem is sejtettem, hogy honnan.

Akikről már régen lemondtam, azoktól kaptam pár soros üzenetet, a saját kezem által.

Az egész lényem belesajgott a meghatódásba, katarzis szerű érzés uralkodott el rajtam.

Nem hittem soha a babonákba, az okkultizmust pedig olyan, középkori örökségnek tartottam, ezért nem nyugodtam tudni akartam mi ez az egész? Rájöttem a világ nem csak annyi amennyit az emberek tudnak róla. Ekkor ötlött az eszembe a felismerés, hiszen ez egy e-mail volt, egy e-mail egy másik dimenzióból. Jeleztek, hogy jól vannak, hogy léteznek, hogy nem mentek el örökre, mert csak a testük halt meg, de ők valamilyen formába megvannak.

Mindegyikük másképp írt, az apósom írása teljesen olyan volt, mint az életébe, volt, akinek kissé megváltozott, de szeretetteljes üzeneteket küldtek.

Biztos voltam benne, hogy valamilyen kvantum technika alkalmazásával jöhet létre a kapcsolat, nem szükséges külön eszköz, mert mi vagyunk az élő hardver.

Ezek után Leonardo da Vincit kértem, hogy írjon valamit, mert rajzolni nem akart, azt írta, hogy így nem lehet szép képet csinálni. Kaptam tőle egy aláírást, ma is őrizgetem.

Nem régiben, hirtelen elment, kedves régi osztálytársnőmmel is felvettem a kapcsolatot, annyit írt, hogy jól van, már kezd megnyugodni, és megértette, amit én írtam, a családjával kapcsolatban. Sajnos pár sortól többet valószínű nem szabad nekik írni, és egy személlyel csak egyszer lehet kapcsolatot teremteni, ezért, ha valaki ki akarja próbálni, csak lényeges dolgot kérdezzen, mert másodszorra már nem fog sikerülni. A hozzátartozók szerintem alig várják, hogy felfedezzék őket, jelezhessenek, hogy a létezés folytatódik a halál után is.

Ők már kiérdemelték, hogy az Univerzum Urának irányítása alatt létezhessenek.

Azok a médiumok, akik átengedik a hangképző szervüket a másik frekvencián lévő létezőknek, és látják is őket Ők úgy üzemelnek, mint a skype.

Miután erre rájöttem, a levegőben észrevettem az áttetsző információ felvevő hálózatot.(Akkor még nem tudtam, hogy mi az!) Ahhoz pedig épp elég volt, hogy feltételezzem, hogy az Univerzum háromdimenziós kvantum számítástechnikai rendszer.

Ezután hipotéziseket állítottam magam elé, de, hogy? és-  miért? stb.

Hosszas folyamat eredményeként írtam le az előző részekben foglaltakat. Sajnos a tudomány az emberek tapasztalatait nem veszi komolyan, elutasítja, nem vizsgálja meg, egyenesen bolondnak bélyegzi a megmagyarázhatatlan eseményeket átélő embereket.

Remélem sikerült bebizonyítani, hogy ezek a dolgok léteznek, és van rájuk magyarázat.

Még fogok jelentkezni!

Megjegyzés:Minél régebben távozott el az illető, annál szebben ír, gondolom, kell egy idő amíg nyugodt állapotba kerül, ha nem magyar volt, akkor pedig jobb, ha kérdéseket szóban tesszük, fel és az igen és nem jelekben megegyezünk. Én az igennél kört, a nemnél vonásokat használtam. Ha nem sikerül a kapcsolat, valószínű, hogy az illető újraszületett.

Semmiféle veszéllyel nem jár, ellentétben a régi hiedelmekkel.

 

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány gondolat elmélet univerzum

A bejegyzés trackback címe:

https://univerzumkeletkezes.blog.hu/api/trackback/id/tr681862585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása