Kiegészítés a napenergia tükrökkel való lejuttatása témaköréhez
A műhold rendszerű tükrökről a kisugárzott fotonok a földre keleten és nyugaton egy – egy 5m átmérőjű hő edzett, szélvédő üvegből készült, félgömb alakú homorú lencsére érkeznek. Pontosan szembe kell helyezni a föld körüli pályára állított tükrökkel, hogy amikor keleti félgömb sötét, akkor a nyugaton elhelyezett tükörről kapja a fotonokat a gyűjtő lencse, és fordítva.
A fotonok a homorú lencsébe olyan hatalmas energiával csapódnak, hogy a plazma újra szerkezetet vesz fel, fotonok keletkeznek, amelyek ebben a pillanatban újra tömeget is nyernek. A fotonok egymáshoz ütköző oldalain gluonok keletkeznek, amelyek kvark mintázatuk szerint szét is hasadnak, vagyis elektronokká válnak. Ezek a nagy energiájú elektronok kerülnek a korábbi részben már részletesen ismertetett áramtárolóba, ahonnan szétosztható vezetékekre.
Hő – fájdalom – időérzékelés tudati szinten
A bőrben lévő hő érzékelő receptorokban a hideg hatására az elektronok energia szintjei lecsökkennek, és a gluon gömbre a csökkent energiával érkező elektronok kisebb energiával csapódnak be, és a minták jellegzetes formát öltenek. A hideg érzetet a csökkent energia szint alakítja ki, és mindegyik fokozatnak megvan a jellegzetes elektron mintája, a gluon gömbön egymás felett foglalják el a hőérzetnek megfelelő helyüket.
A meleg hatására az elektronok a hőmérsékleti fokozatoknak megfelelő nagyságú erővel csapódnak a gluon gömböcskére, és minél magasabb hőmérséklet éri a hő receptorokat, annál nagyobb erővel csapódnak a gluon gömb megfelelő helyére, jellegzetes mintázatot létrehozva.
A fájdalomérzés úgy keletkezik, hogy a szervezetet ért fizikai behatások emelik az elektronok energia szintjeit. Minden egyes szervezetet terhelő ingernek jellegzetes energia szintje van, amelyek a fájdalom receptorok elektronjainak energia szintjeit arányosan növelik. Minél nagyobb mértékben emelik meg, annál nagyobb energián történik az elektronok becsapódása a gluon gömbök felületén, és minden fájdalom érzet jellegzetes elektron mintát alakít. Minél nagyobb erejű a becsapódás, annál nagyobb fájdalmat érzünk. A tudat ezzel is védi a szervezetet a külvilág káros hatásaitól.
Az állatoknál, ahol csak belső hálózat van, szintén a különböző energia szinten becsapódó elektronok hozzák létre a környezetből származó ingerek érzékelését.
Az éber kómások nem érzékelnek a világból semmit, a fájdalmat, a hőmérsékletet sem, mert a tudat hálózatuk a szív jobb pitvarkamrai csomójában található gluon gömbjétől messzire távolodott, az elektron becsapódások szünetelnek. A gyógyítása egy korábbi részben már kifejtésre került.
Az időérzékelés a mozgás miatt alakult ki. A szemmozgatással a tekintetünket a tér különböző pontjára irányíthatjuk, a járással különböző helyszínekre juthatunk el, a cselekmények egymásutániságban zajlanak, a térben egyszerre nagyon sokfajta mozgás történik, mindezek sorozatainak elkülönítése az időérzet létrejöttét tette lehetővé. Ha statikus lények lennénk, nem mozogna semmink, az idő egybefolyna és állandósulna, de ettől még telne, mindenhol egyformán.
Az idő érzet meghatározója a mágnesesség nagysága. Nagyobb energiaszinten gyorsabb az időérzet, kisebb energiaszinten, lassul a mozgás és az időérzetben is lassulás mutatkozik.
Attól függetlenül, hogy miként érzékelik a mozgó élőlények az időt, az egyformán halad előre az egész Univerzumban. Nincs időparadoxon, nincs idő dilatáció, hamis utakra vezet a relativitáselmélet, csak a „két lábon álló” realitás létezik, még pedig keményen. Aki nem hiszi, és mielőtt felháborodna a kendőzetlen igazságon, ingán keresztül kérjen eligazítást az Univerzum Irányító Rendszerétől.
