A Föld tengely körüli forgásának következményeként létrejövő mágnes fonál hálózat sűrűn körbefonja planétánkat, és állandóan kifeszülten, aktív állapotban gondoskodik a Föld védelméről. A hálózat fotonjainak és elektronjainak gluonos oldalai a világűr felé fordulva kapcsolódtak össze. A gluonos részek erős mágneses taszító hatást fejtenek ki minden Föld felé nagy sebességgel közeledő elektronokból felépülő alakzatra. Az objektumok úgy épülnek fel, hogy a szubatomi részecskék gluon alkotói kifelé fordulva rendeződtek.
Ha egy meteor, vagy kisebb méretű bolygó éri el a mágnes pajzsot, mágneses taszító hatásánál fogva, nem vonzza magára, hanem az erővonalakhoz súrlódva, elektromos kisüléseket létrehozva haladnak, amíg a keletkezett energia szét nem darabolja kisebb részekre. A kisülések elindítója, az elektronok, amelyek a súrlódás következtében megemelkedett energia szintre kerülnek, amelyeket a környező fotonok vesznek át, és a kisugárzásukkal újabb elektronok energia szintjeit növelik meg, ami láncreakciószerűen halad végig az egész elszabadult kisebb objektumban, majd pedig a szétesésüket okozza.
A légkör sűrűbb mágnes fonál szövedékeivel való érintkezés, és a bennük helyet foglaló égést tápláló oxigén atomok jelenléte felgyorsítja a Földet fenyegető kisebb égi küldemény likvidálását, vagyis egészen apró darabokra hasadnak, és elégnek. A Föld felszínére, csak egészen kicsi, veszélytelen darabok juthatnak.
A Holdon, a Marson és egyéb ritka szövésű mágnes hálózattal ellátott bolygókon és holdakon, azért van sok kráter, mert a gyenge védelem, vagyis a ritkás hálózat nem képes a fenyegetést jelentő becsapódásokat elhárítani.
A Tunguz meteor és az arizonai kráter, ezért valójában nem is az Univerzum által alkotott részlet, hanem intelligens lények által készített, szerencsétlenül járt repülőeszközök becsapódásának a nyomai. A mágnes fonalak szövedéke, csak a nagy sebességen érkező hívatlan látogatókat tudja kordában tartani, a mesterségesen lassított járművek épen bekerülhetnek a légtérbe, és semmi sem gátolja, hogy nagy erővel a felszínre vonzódjon, ha, azt semmi sem fékezi.
Nem kell félnünk hatalmas objektumok becsapódásától sem, mivel ezek, ha közel kerülnek a mágnes fonalakhoz, a taszító hatásuknál fogva eltéríti őket, egy másik pályára juttatja.
A galaxis ütközések közben elszabadult napok sem jelentenek veszélyt, az eltérítés mellet a mágnes fonal szövedék a hőhatástól is megvéd. A temérdek foton kisugárzás közeledtével, a mágnes hálózat energia szintje megnövekszik, melynek következtében átfordul a hálózat, és a fotonos oldalak néznek a világűr felé. A mágnes hálózat fotonjainak kisugárzása is elkezdődik, amikor is a két kisugárzás összetalálkozik a fényerő duplájára nő, és egy sugárban egyesülve, a Földtől kifelé irányulva folytatja a kisugárzás az útját, amíg az idegen nap kikerül a Föld vonzáskörzetéből és el nem tűnik a szemünk elől.
Meg lehet hát nyugodni, hogy a világvége még nagyon sokáig várat magára, ha csak mi emberek nem fogadjuk meg az Univerzum Irányító Rendszerének jó szándékú tanácsait, és el nem hozzuk magunknak.
A tévedés emberi dolog, bocsánatos, mert nem rossz szándék vezérli, de a tévedés beismerésének elmulasztása, a tévedés okainak tudtában az emberiség jövőjére nézve megbocsáthatatlan!
