HTML

Univerzum

Az Univerzum keletkezésének egy teljesen új, a kvantum elmélet felhasználásával, mindent megmagyarázó, racionális világkeletkezési elmélet.

Friss topikok

Linkblog

Honnét érkeznek az Opportunity felvételei?

2012.09.18. 16:56 Synux

Az Origo tudomány rovata közölte, hogy az Opportunity nagy meglepetéssel szolgált az elmúlt napokban.

Az Opportunity által készített felvételen apró, körülbelül 3 milliméteres gömbök láthatók nagy mennyiségben egy marsi kőzet felszínén. Nagy meglepetéssel szolgált a NASA tudósai számára, mert ilyet még nem láttak a Mars felszínén, és nem azonosak az un. marsi áfonyákkal. Hát nem is láthattak, mert az Oppurtunity a Curiosityvel együtt a Mars egyik holdjáról a Demiosról küldik a felvételeket. A Mars megsemmisítése előtt a Mars holdjának űrhajósai tér összehúzással áttették az Opportunityt a Demiosra, a Curiosity pedig nem a Marsra jutott, hanem a Demios vonzáskörébe került és ott landolt. Azért küld most teljesen másfajta képeket a Marsról, mert az nem is a Mars, hanem a Demios.

Azok a kis három mm-es gömböcskék pedig homokkőből vannak, a belsejében valamikor víz volt, az idők folyamán kipárolgott, és most a közepe üreges, de a gömb alakot megtartotta.

Aki nem hiszi, ingán keresztül érdeklődhet a mínusz egyes hullámhosszon élő embertársainknál.

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány gondolat elmélet univerzum

A bejegyzés trackback címe:

https://univerzumkeletkezes.blog.hu/api/trackback/id/tr834786274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása