A mágneses erő fonalak, az Univerzum rendszerbe szerveződésének alapfeltételei
Az első mágneses fonalak a Napban keletkeztek, amikor kialakultak az atomok, és az elektronok lekötetlen mágnes szálai, összekapcsolódtak egy-egy fotonnal. Az azonos atomféleségek lekötetlen mágnes szálaikkal az atomok protonjainak gluonos részeivel létesítettek kapcsolatot, majd a temérdek atom ilyen módon anyagfelhőt hozott létre. Az anyagfelhőből, a legmagasabb energia szinten lévők tömörültek össze, mivel sok gluont tartalmaznak, a sok gluon tartalom miatt lefelé vonzódtak, a mágnes szálakat magukra húzva, egyre tömörebb anyagrendeződést létrehozva. A vasmag a legmagasabb energia szintű atomféleségekből jött létre.
A Napban az atomok keletkezési folyamata ma is tart, ezért a mágnes szálakon energia szintek szerinti bevonzódás nem állt le, a mágnes fonalakon lévő fotonok állandóan pótlódnak.
Minden bolygó hasonlóan jött létre, mágneses fonalalak tömkelege kapcsolódik a Naphoz.
A bolygó Nap körüli pályájának távolsága attól függ, milyen hosszú mágnes fonalakon érte el azt a szakaszt, ahol a tömörödés megindult. Így jöhetett létre a naprendszerek roppant elmés vezérlő rendszere, ahol a Nap, központi irányító funkciót tölti be.
A Napból kiinduló mágneses erővonalak stabil vonzásos kapcsolatban tartják a bolygókat, és mint a körhintánál a napok forgásukkal irányítják a bennük képződött atomokból álló bolygókat.
Egy nap maximálisan nyolc bolygót vezérelhet, a nyolc energia szintnek megfelelően, hasonlóan, mint az atomok szerkezeténél, ahol szintén nyolc energia szinten haladhat az elektronok pályája.
Amíg a Nap üzemel, irányítja a bolygók körülette való keringését, még akkor is, ha már a magma kihűlt. Amikor már vörös óriás lesz a Nap, nem termel atomokat, a mágnes szálak sem képződnek tovább, a Föld egészében, és felszíne fölé érőknek, ezzel megszűnik a pótlódásuk, megszakad a kapcsolatuk a Nap mágnes fonalakkal történő vezérlésével, elvonzódnak távolabbi nagyobb energia szintű, üzemképes bolygók vonzáskörébe.
A Föld belsejét teljesen átszövő mágnes fonalak eltávozásával, az összetartó erő megszűnik, ezért a Föld óriási rezgésbe kezd, darabokra, majd atomokra hullik, a végén az atomok tömegvesztésen mennek keresztül és az egész súly és tömeg nélküli anyaggá válik.
Miután az energia szintek szerinti anyagrétegeződés kialakult, a Föld forgása a vasmagnak és a köpenynek a Föld felszínén túlnyúló lekötetlen mágnes szálai a forgás következtében felvették a gömbformához idomuló fél ellipszis alakú hajlatokat, amelyeket a forgás egymáshoz csapdosott és a vonzó erő hatására összekapcsolódtak, a gluonos részek a nem gluonos részekkel.
Az egész Föld felszínét körbe fonva mágneses erőpajzsot képeztek, lehetőséget teremtve a földi élet megjelenése számára.
A Föld tengely körüli forgását a kezdeti impulzusok összeadódása okozza, a köpeny pedig azért izzik, mert az atomok elektronjai a forgás következtében ütköznek, ezért magasabb energia szintre lépnek, ezt az energiát az erőfonalak fotonjai átveszik, a következménye a kisugárzás. Ez a folyamat teszi lehetővé, hogy a mágnes fonalak kapcsolatban maradjanak, és belülről is folytonosan újra termelődjenek. Ha megszűnne a forgás, a fonalak közötti kapcsolat is megszakadna, leállna a fotonok kisugárzása, mert az elektronok nem jutnának többlet energiához. A forgási energia átvitele az elektronokra, továbbadása a fotonokra, és fotonok kisugárzásának együttes folyamatát nevezzük dinamóhatásnak.
A forgás leállásának bekövetkeztekor, az erővonalak más közeli működésben lévő bolygók erővonalaival létesítenek kapcsolatot. Az védő mágneses erőtér elvonzódása utat nyit a roncsoló hatású sugárzásoknak, tönkretéve az élet lehetőségének feltételeit.
A légkörképződésnél, amit már korábban részleteztem, a bolygókon további mágnes fonalak jelennek meg, amelyek a végtelenségig hosszabbodnak és összevonzódnak más bolygók mágnes fonalaival, az elektronok gluonos részei a fotonok nem gluonos részeivel és fordítva, behálózva az egész Univerzumot.
Az, az igazság, hogy a mágnes fonalakkal való behálózódás a naprendszerek között sem áll meg, folytatódik, tehát űrutazás alkalmával nincs szükség energia löketre. Végig szelhetjük űrhajónkkal az egész Univerzumot egyetlenegy energiaközléssel. Ha irányt kell változtatnunk és letérünk az erővonalról, és egy erővonalaktól mentes részen közlekedünk, ebben az estben szükséges energia feltöltés.
Ha valaki végig olvasta az eddigi új ismereteket, rájöhetett, hogy egy őrületesen zseniális univerzumban élünk, ami véletlenül alkotta meg önmagát. Az Univerzum Irányító Rendszerének segítsége nélkül nem születhetett volna meg a megfejtés, ehhez egy hatalmas intelligencia hatalmas tudására volt szükség. Az emberiségtől sokkal magasabb fejlettségen álló idegen lények sem ismerik még az Univerzum teljes működését, csak próbálkoznak összerakosgatni újabb és újabb ismereteket. Hatalmas kincsre derült fény az emberi táradalom számára, hiszen az Univerzum Irányító Rendszere útmutatásait követve, hamarosan megvalósíthatjuk legmerészebb álmaink világát.
Minden embernek joga van boldogsághoz és munkához, jóléthez, hogy az élet ne csak túlélést jelentsen sokak számára, vagy a hajléktalansággal való megaláztatást. Minden feltétel adva van ezekhez, a megvalósítás gyorsasága csak rajtunk embereken múlik.
Az Univerzum objektumainak mozgató erői
A bolygó mozgások a fentiekben már kifejtésre kerültek, a Holdak mozgató erőinek megértéséhez, szükséges a keletkezésükkel kapcsolatos ismeretek tudása is. Az anyagfelhőből az atomok energia szintek szerinti sorrendben tömörültek össze, a kevesebb energia szintűek, csak rövidebb mágnes fonalak alkotására voltak képesek, amelyek nem érték el a Földet. A Naphoz közelebb, újabb anyag csomósódás indult meg, itt is a legnagyobb energia szintű atomok kerültek legbelülre. A legkisebb energia szinttel rendelkezők, a kéreg felső részébe, ahol lazán töltötték be a rendelkezésre álló teret. A holdak felszíne azért poros, mert ide már csak a nagyon kicsi energia szinten lévő atomok kerülnek, amelyek egymással nagyon gyenge mágneses kölcsönhatásban állnak, vagyis kevés köztük a mágnes fonalakkal létesített kapcsolat. A ritkás szerkezetű felszín csak nagyon gyér légkörképződésére alkalmas, mert a kevés mágnes fonál, csak kevés fotont tud magához kötni, amelyek nem tudnak elegendő elektront magasabb energia szintre helyezni, hogy a termoszférát megfelelő számban elérjék, és ott beindítsák a légkörképződést. Azok a holdak, melyeknek legfelső rétegének atomjai közt nincs mágnes fonalakon nyugvó kapcsolat, mert nem tudtak mágnes fonalakat előállítani a nagyon alacsony energia szint miatt, eljegesedett a felszíne a légkör tejes hiánya miatt.
A holdak mozgását is a napok vezénylik, mivel az atomjaik mágnes fonalai innét nyúlnak le a holdakat teljesen átszőve. A tengely körüli forgásukat a vasmag és a köpeny által gerjesztett dinamóhatás biztosítja, amelynek eredményeként mágneses erőtérrel veszik körül magukat.
A központi bolygók a holdak mozgására semmilyen hatást nem gyakorolnak, mágneses fonalakkal való kapcsolatuk nincs.
Egy naprendszer a galaxis magja körül kering, ami egy fekete lyuk. A széteső naprendszer, teljes tömegvesztés után, foton részecskékként újrahasznosításra kerülnek, amelynek első állomása egy forgó fekete lyuk. A fekete lyuk mágneses vonzása juttatja be a fotonokat a spirálisan feltekeredő természetes részecske gyorsító belsejébe. A foton sűrűség a gluon sűrűséget is okozza, és ezek együttes hatása, erős befelé vonzódást vált ki.
A fekete lyuk energia vesztése után a Nap keringése leáll, állandó helyet foglal el.
A galaxis mozgató rúgója, az a lökéshullám, amelyet a fekete lyuk hoz létre, amikor a fotonokat hatalmas energiával kiveti magából, ez egyszerre előre is lendíti.
A galaxisok a Nagy rendszer központi része körül kering, ami egy olyan fekete lyuk, amely folyamatosan elveszti energiáját. A teljes energiavesztés után a galaxisok állandó helyet kapnak, nem keringenek tovább, egyre tökéletesebben rendeződnek a rendszer spirál karjaiba.
Az alaktalan, foltokat alkotó nagy rendszerek, még kezdeti szakaszukat élik, minél idősebb, annál tökéletesebb a spirál.
A galaxis rendszereket azok a lökéshullámok hajtják egyre előrébb, amelyek az elpusztuló naprendszerek rezonáns széteséséből származnak. Hatalmas energiák kerülnek ki a pusztulásra ítélt bolygókból.
A nagy rendszerek együttesen haladnak az Univerzum gömb üregében, és ha, a dimenziófalakhoz ütődnek a felső gömbhajlatnál, négyes, ötös erősségű földrengés következik be.
Az Univerzum jelen ciklusának hossza tízezer milliárd év, az átmérője tízezer milliárd km.
