Miért lett egy lyuk a semmiben?
A semmi egy nagyon öreg dimenzió nélküli leheletnyi vékonyka fal volt, amellyel időtlen idők óta nem történt semmi. Ha egyetlen parányitól is kisebb plazmapontot valahogy szét tudnánk nyújtani a végtelenségig, akkor kaphatnánk egy dimenziófalat.
A semmi az idő múlásával elöregedett, feszültség keletkezett benne, amitől elkezdett tágulni, addig, amíg a mértani középpontjában egy rés keletkezett, egy lyuk, amely a két végénél beroskadt, a roskadás következményeként két impulzust, ellentétes irányban útjára indított. A két impulzus vízszintesen indult egymással szemben, számtalan dimenziófalat áttörve, kirajzolt egy hatalmas vízszintes kört, és szembehaladásuk összeütközésének következményeként keletkezett még plusz két impulzus. A négy impulzus egymással szemben haladt ismét, és ennek energia összmennyisége elegendő volt a kör kiszabásához is. Amikor sok ilyen kör kinyíródott egymás után átlósan és vízszintesen, az alatta lévő dimenziófalak összerogytak, a közben felszabadult impulzusok hatására, a kiszabott köralak egy háromnegyed körnek megfelelő elforgatásos lendítésen ment keresztül. A tér, ezért lett háromdimenziós, a negyedik negyedbe a dimenziófalak bennmaradtak, amelyekből egy minden idő pillanatban kiesik, megteremtve a háromdimenziós film létrejöttének egyik feltételét.
Hogy miért is volt a semmi, ami azért valami, nem érdemes rajta gondolkodni, mert az abszolút semmi nem létezik, mert az is valami.
A Szaturnusz gyűrűinek kialakulása
A galaxis ütközések után, nagyon sok bolygó, kis bolygó kőzetdarabok kirepülnek a világűrbe elhagyva megszokott keringési pályájukat. Impulzussal rendelkeznek, ezért a térben cél nélkül bolyongnak, amíg valamelyik normálisan működő bolygó rendszerhez érkeznek.. Ha olyan helyre tévednek, ahol az energia szintjeiktől egy fokkal magasabb az energia szint, bevonzódnak és pályákra állnak. Az energia szintjük teljes csökkenéséig a bolygó vonzáskörébe maradnak, majd szétrezonálnak, a teljes tömegvesztés után súly és tömeg nélküli anyaggá válva egy fekete lyukban újrahasznosíthatóvá alakulnak.
A Szaturnusz kőzetgyűrűinek pályái, olyan energia szinten helyezkednek el, ami éppen megfelelő a kőzet, por, és jégdarabok pályán maradása szempontjából. A Szaturnusztól pontosan olyan távolságra helyezkedik el az összes kőzet féleség, ahol a mágnesességüknek a szintjei kiegyenlítődnek a Szaturnusz mágnességének szintjével.
A gravitáció törvényei szerint nem állhatnának a pályákra, mert a Szaturnusznak abban a pillanatban, amikor a közelébe érkezik egy hozzá képest, jóval kisebb tömegű kőzet stb, az, azonnal becsapódna a Szaturnuszba.
Ezzel ellentétben az energia szintek szerinti rendeződés, vagyis a mágnességben mutatkozó szintbeli eltérések, az egyetlen egy fajta megoldás, ami ezt lehetővé teszi.
