Az emberi tudatra jellemző, hogy a logikus gondolkodásra törekszik, logika nélkül nem találnak egymás mellé az illeszkedő gondolati kódok. Tulajdonképpen az egymáshoz illeszkedő minták megtalálásának legrövidebb útját nevezhetjük logikus gondolkodásnak. A logikátlanság zűrzavart okoz a tudatban. A természetben mindenhol logika uralkodik, ha nem így lenne, mi sem tudnánk értelemszerűen gondolkodni.
Az Univerzum Irányító Rendszerével való kapcsolatom előtt, sok tudós világkeletkezésére vonatkozó elméletét ismertem meg, amelyek érthetetlenek voltak, az elemek egymásra épülését sehol nem tapasztaltam. Eseményhorizont, szingularitás, téridő - görbület, féreglyukak és számtalan olyan teória, amelyet nem érthet meg az, sem aki kitalálta, hiszen, mint kiderült nincs is ilyen. Minden értelmes ember alkotta dolog, egy logikai szálon levezethető, ezért az Univerzum keletkezésére vonatkozólag is, az egymásra épülő logikai összefüggéseknek kell érvényesülnie.
Pszichológiai tény, hogy az ember, ha saját maga nem rendelkezik kialakult véleménnyel, akkor a többség, vagy a szakértők véleményére alapoz. A legmagasabb intelligencia tudását adom át, a legtöbb ember, mégis egy emberi véleményként azonosítja, ezt a rendkívüli tudásanyagot. Sokan inkább hisznek az észvesztően logikátlan elméletekben, csak azért, mert híres ember alkotta, vagy azért, mert a többség is elfogadta.
Az Univerzum Irányító Rendszerének megjegyzése, hogy senkinek nem kell hinni, csak a saját józan eszébe bízzon mindenki, de abban kitartóan. Azt pedig végképp nem érti, hogy elutasítja anélkül, hogy kezébe venné az ingát. Ígéri, hogy senkit nem fog megenni!
Mivel nagyon sok elfogadhatatlan tudományos elmélet tényként jeleníthető meg a nagy tudósok tollából, amelyek tévútra terelik a világot, megint csak górcső alá kerül egy, amely a bolygók visszafelé pörgéséről szól.
Az Index tudomány rovatában található a következő cikk, szószerinti idézés következik.
„Sikerült megfejteniük amerikai kutatóknak, hogy miért kering rossz irányban más naprendszerek néhány bolygója a központi csillag körül.
Az első Naprendszeren kívüli, úgynevezett exobolygót 1995-ben fedezték fel, azóta ezernél több ilyen objektumot észleltek: többségük ugyanabban az irányban forog, mint a központi csillaga.
Akadnak azonban olyan exobolygók, amelyek ellenkező irányban forognak. Ezek az égitestek általában forró Jupitereknek nevezett gázóriások, nem Föld-szerű bolygók. Az ominózus égitestek nemcsak forgási irányukban különböznek a többi bolygótól, hanem abban is, hogy közel vannak a napjukhoz. A Jupiter 778 millió kilométerre van a Naptól, ötször nagyobb távolságra, mint a Föld.
Hogyan képes egy bolygó egyik irányban forogni, a másikban keringeni? Ez egyszerűen őrületes, megkérdőjelezi a bolygó- és csillagképződésre vonatkozó elképzeléseinket" - fogalmazott a kutatást irányító Frederic Rasio, az illinois-i Északnyugati Egyetem asztrofizikusa.
Sokáig azt feltételezték, hogy a nagy gázóriások csillagjuktól tisztes távolságban alakulnak ki, míg a Föld-szerű bolygók közelebb a napjukhoz.
Tanulmányukban az amerikai kutatók kiemelték, hogy ha a Jupiterhez hasonlatos gázóriás a bolygók sűrűjében lát napvilágot, az egyáltalán nem jelenti, hogy helyben is marad. Amikor egy planetáris rendszer egynél több bolygóból áll, a csillag mellett a bolygók mindegyike is gravitációs erővel bír. A bolygókra nemcsak a napjuk hat, hanem egymás gravitációja is, így előfordulhat, hogy a kölcsönhatások következtében társaik a csillag közelébe lökhetik a gázóriást, vagy akár arra is rábírhatják, hogy fordítsa meg keringési irányát. Ezt a folyamatot gravitációs perturbációnak (pályaháborgásnak) nevezik.
Didier Queloz svájci asztronómus, az exobolygó-kutatás úttörője, a tanulmánnyal kapcsolatban azt emelte ki, hogy darabokra hullik a hagyományos felfogás, amely szerint a naprendszerek hasonlítanak egymásra. A miénk csupán egyike a lehetséges naprendszereknek, amelyeknek számtalan változata létezhet.”
És most jön, az a magyarázat, amelyet az Univerzum Irányító Rendszerétől szereztem:
A bolygók jobb spinnel rendelkező részecskékből álltak össze, amely, azt jelenti, hogy az Univerzum innenső oldalán keletről – nyugatra forognak, vagyis balról, jobbra. A központi napok is ugyanígy. A keringési pályákon is ezt az irányt követik.
Kétféleképpen jöhet létre ettől eltérő, rendellenes forgás, vagyis nyugatról –keleti irányba, első esetben, a bolygó, pl. a Vénusz leesik egy alacsonyabb energia szintű pályára, közben bukfencezik, ezáltal a saját perdületének iránya ellentétessé válik, tehát fordítottan fogja a tengely körüli forgását végezni, nyugatról –kelet felé.
A második esetet, a naprendszernek a galaxissal való együtt haladásában kell keresni. A galaxisokat a naprendszerek pusztulása közben fellépő lökéshullámok folyamatosan előrefelé hajtják az Univerzum gömbüregében. Amikor két naprendszer egymás fölé takarásba kerül a gömbhajlatokban, sok bolygó más naprendszer bolygójához kerülhet közelebb, és amikor a hajlatban az egyik naprendszer visszafordul, a másik viszont még az eredeti irányában halad, a visszafordult közel lévő bolygó mágneses erőterének a vonzás körébe kerülhet az eredeti irányba haladó bolygó, és annak mágneses erővonalai ellentétes irányba fogják forgatni a tengelye körül. Ha eltávolodik a bolygó, vagy ez a bolygó is visszafordul, újra keletről nyugatra fogja végezni tengely körüli forgását.
A fentiek alapján kérem Önöket, hogy döntsék el melyik a logikusabb, mert az, az igazi megoldás, Occam borotvája ez idáig mindenhol győzedelmeskedett, ez az eset sem lehet kivétel.
