A gyenge kölcsönhatásról az Univerzum Irányító Rendszere útmutatása alapján
A részecskefizikában mostanáig négy kölcsönhatást különítettek el, helytelenül, és túlbonyolították a kölcsönhatásokban lejátszódó jelenségeket, olyan részecskét keltettek életre, amely nem is létezik. Vegyük szemügyre azt a tudásanyagot, amelyekre napjainkban alapoznak. A részecskék zavarában, pedig szükségessé vált a beazonosításuk.
„A gyenge kölcsönhatás a részecskefizika négy alapvető kölcsönhatásának egyike. Ez okozza a radioaktív bomlások közül a béta-bomlást: a szabad neutron bomlását, valamint egyes atomokban a proton illetve neutron bomlását. Az összes leptonra és kvarkra hat. Ez az egyedüli kölcsönhatás, amelyben a neutrínó részt vesz (eltekintve a részecskefizikában elhanyagolható gravitációtól). Közvetítő részecskéi a W- és Z - bozonok.”
A neutronoknak nincs szabad bomlása, mivel a neutronként elkülönített részecskék valójában nagyobb kiterjedésű semleges felületek a protonok között. A protonok tulajdonképpen a fotonokon lévő mágnesesen rögzült gluonok együttese. A hasadó anyagok esetében a fotonokra egyforma energia szinten lévő gluonok vonzódnak, ezért a proton, vagyis a gluon rétegeződések között mágneses taszítás lép fel, és a gluonok között rések keletkeznek. Ezek a rések semleges közegként viselkednek, ezért semleges részecskeként különíti el a tudomány.
A W- és Z – bozonok, a robbantáshoz befektetett energiamennyiség hatására, a környező fotonok fúziója során jönnek létre, amelyek tulajdonképpen deutériumok, ezeknek egy – egy fotonja kisugárzik, az ebből felszabaduló energia hatására egy- egy pedig fuzionál és protonok keletkeznek. A nagy energiájú protonok olyan erővel ütköznek egymásba a robbanás során, hogy forgásirányuk megváltozik, balra pergővé , vagyis pozitronokká válnak. A leptonok szintén a robbanás után keletkeznek, gluonjaikat elvesztett kvark mintázattal rendelkező fotonok, vagyis a fotonból kvarkmintázattal kiszakadt darabkák. A neutrínók nem mások, mint a fúzió során a protonokból kiszakadt kvark darabkák, vagyis elektronok.
Azért hasadnak könnyen az atomok, mert a protonjaik közötti hézagok az atomoknak labilis szerkezetet adnak, könnyebben szétesnek, mint a szorosan egymásra vonzódott atomok esetében.
Erős kölcsönhatás
A legújabb tudomány tükrében, erős kölcsönhatással rendelkezik minden atom, a hasadó anyagokat leszámítva, mivel itt az egymásra vonzódó protonok, illetve gluonok mindig sorrendben egy energia szinttel alacsonyabban kerülnek egymás felé, ezért közöttük semleges rés nem keletkezik, szorosan egymás tetejére simulnak, stabil mágneses kapcsolat létesül közöttük. A mágnesesség közvetítői, illetve hordozói a gluonok, amelyeknek mindegyike más – más energia szinten jött létre, és az energia szintjükben rejlő különbségekkel újra és újra rendezetten, mindig az egy fokkal alacsonyabb szintekhez való vonzódásos törekvéseikkel megtalálják a nekik megfelelő egyetlen egy helyet, mindaddig, amíg az eredeti impulzusaikat végleg el nem veszítik. Ha a fekete lyukakban szerzett többlet energiáikat elvesztik, újra a kiindulási fázisaikba kerülnek, vagyis fotonokká alakulnak, majd ismételten bekerülve, ugyanarra az energia szintre kerülve kezdhetik az energia szintjeikkel kódolt univerzális alkotó folyamataikat. Az energia szintekben lévő különbségeket a nagy rezonáns robbanás során nyerik.
A mai tudomány ezeken kívül még az elektromágneses és gravitációs kölcsönhatásokkal is számol, de mint kiderült a fent említett kétféle kölcsönhatással mindent meg lehet magyarázni. Az elektromágneses kölcsönhatást az erős kölcsönhatás magába foglalja, nincs értelme egy külön kategóriának.
A megnövekedett energia szintű elektronokat a vezető anyagának gluonja az első vele érintkező elektron nem gluonos részét magához vonzza, és egyre beljebb húzza. A sorban következők összekapcsolódnak, úgy, hogy az elektron nem gluonos része rávonzódik a másik elektron gluonos részére, és a folyamat során elektron láncolatot hoz létre. Az elektronok megnövekedett energiája pedig a láncot egyre beljebb tolja. A behúzás és tolás az energia szintnek megfelelő gyorsasággal zajlik, a vezető keresztmetszetének növelésével nagyobb energia szinten több elektronlánc halad nagy gyorsasággal, egymással is vonzásos kapcsolatot teremtve, minden oldalról rávonzódnak a gluonos részek a nem gluonos részekre és fordítva. A fogyasztókban, a célnak megfelelően, a fotonoknak átadott energia hatására történő kisugárzást, vagy világításra, melegítésre, vagy mechanikai energiaalakításra használják. A korábbi részekben, már bőven részletezett újfajta, korlátlan energia nyerési módszereket az élet minden területén szükséges bevezetni, mégpedig sürgősen.
A gravitációs kölcsönhatás fikció, ideje túllépni rajta, zavart kelt, érthetetlen, hogy miért ragaszkodnak még mindig hozzá, a gluonok felfedezése alkalmával, már el kellett volna engedni.
A Van der Waals erő a molekulák közötti gyengébb kapcsolatot létrehozó erő, amely nem más, mint a molekulák mágnes fonalakkal egymáshoz történő kapcsolódása. A molekulák sűrűségét, a molekulákat felépítő kvarkok energia szintjei határozzák meg. A nagyobb energia szinten lévő kvarkok, a mágnes fonalakkal erősebben húzzák egymáshoz a molekulákat, ezért sokaságuk tömör állapotig sűrűsödik, pl. mágnes vasérc, a gyenge energia szinten lévő kvarkok lazább kapcsolatot eredményeznek, pl. por, homok. A mágnes fonalak a Napból való kilépés után fotonok és gluonok egymáshoz vonzódásából keletkeznek, az anyagfelhő sűrűség szerinti elkülönülése nélküle lehetetlen lenne.
Azért jöttek létre a mágnes fonalak, mert a fúziók alkalmával, a protonokból nem csak elektronok szakadtak ki, hanem a protonok széleiről, szabálytalan alakú síkidomok is leváltak, és mivel mindegyik egyforma energia szinten keletkezett, egymáshoz nem vonzódtak, felgyülemlettek, mindaddig, amíg az energia szintjeiknek megfelelő vonzásos felületet nem találtak. Amikor a fekete lyukból nagyon sok kvantum érkezik a Napba, sok belőlük nem fuzionál, hanem fotonokra esik szét. Pontosan olyan energia szintet képviselnek, hogy vonzásos kapcsolatot létesíthetnek a fotonokkal. Ilyen módon, egy foton egy gluonnal, majd a gluon a fotonnal láncolatot hoz létre. A fotonok keletkezése állandó, mivel a csökkentett működés és a fokozott naptevékenység állandóan váltakozik, és valamennyi foton még csökkentett módban is keletkezik.
A Napban keletkezett atomok protonjai, mivel ezek gluonok, a mágnes fonalak fotonjainak felületére minden irányból rátapadnak, és a mágnes fonalak fotonjai és gluonjai is egymással kapcsolatba lépnek, a fotonok a gluonokkal, a gluonok a fotonokkal hatalmas mágnes fonál hálózatot képezve.
A mágnes fonalakba először a legnagyobb energia szinten keletkezett atomok protonjai vonzódnak, ezek a legnagyobb sűrűséget képviselő atomok, a vasmag atomjai, majd az egyre kisebb energia szinten keletkező atomok protonjai tapadnak meg. A legkisebb sűrűségen létrejöttek a Föld felszínén foglalnak helyet, mint a por, homok, talaj.
Ide kell még sorolni a korábbiakban már részletezett, a talajból kiinduló mágnes fonalakat, amelyek a légkör képződését indították el, és tartják meg, és a vasmag és a köpeny forgása által, foton kisugárzásokkal gerjesztett, dinamóhatáson alapuló mágneses erővonalakat.
Ilyenkor a súrlódás következtében elektronok szakadoznak le pályáikról, és azokkal a fotonokkal lépnek mágneses vonzásos kapcsolatba, amelyek nem sugározódnak ki. A fotonok nem gluonos részei az elektronok gluonos részeivel, és a fotonok gluonos részei az elektronok nem gluonos részeivel létesítenek mágneses vonzáson alapuló kapcsolatot, láncokat alkotva, és ezek minden irányú kapcsolata hozza létre a mágneses erővonalakat. A forgás következtében ellipszis alakban meghajlanak, egymáshoz csapódásuk következtében, mágnesesen össze is ragadnak, a gluonos részek a nem gluonosokkal, és fordítva.
A mágneses erővonalakba a többi hálózat is mágnesesen beletapad, a fotonok nem gluonos részei az elektronok gluonos részeihez, a gluonok az elektronok nem gluonos részeivel vonzásos kapcsolatot létesítenek, és a bolygók, napok jobb irányú forgását követi. Mivel az egész Univerzum összes égi teste jobb irányú forgást végez, a mágnes hálózat is jobb irányba együtt forog az egész Univerzummal. A hálózat fonja körül az összes gömböt, és tarja pályáikon. Az Univerzum egész terét behálózza a mágneses szövedék, a tudomány a tér szövetének hiszi. A mágnes hálózat felveszi az égitestek formáját, a görbületeket követi, ezért tévesen görbült téridőnek írják le. Ha egy új naprendszer születik, a már behálózott szövedékbe is beletapadnak az atomok, amikor elpusztulnak, a görbületek kiegyenesednek, úgy viselkedik a mágnes hálózat, mintha nagyon rugalmas gumiszálakból volna.
A naprendszerek pusztulása során fellépő lökéshullám az egész Univerzum minden építő elemére hatást gyakorol, elsodorja a planétákat a megszokott pályáikról, ilyenkor a mágnes hálózat kinyúlik. A kinyúlásos szakasz tíz millió évig tart, és az eredetire való összehúzódásos szakasz, szintén tíz millió évet vesz igénybe. A kinyúlásos periódust azonosítják az Univerzum tágulásával. A zsugorodás akkor következik be, amikor a legrégebben keletkezett, legszélső helyeket elfoglaló galaxisok, nekiütődnek a gömbüreget határoló dimenziófalnak. Ezekre a naprendszerekre nézve, katasztrofális folyamatok zajlanak a megnyúlásos szakaszban. Az ütközés váltja ki, a mágnes hálózat eredeti hosszúságúvá való zsugorodásos folyamatát. Az ütközésben részt vevő galaxisok teljes pusztulása is végbe mehet. A mi galaxisunk középen helyezkedik el, ezért nem vagyunk még a veszélyzónában. Azok a fejlett civilizációk, akiket ilyen veszély fenyeget, az Univerzum Irányító Rendszere segítségével, már rég megalkották a veszélytelen zónákban bolygóiknak a másolatait.
A mágneses erőfonalak és erővonalak tartják egybe a Naprendszert, és kapcsolják hozzá más naprendszerekhez. A galaxisok naprendszereit egymáshoz, a galaxisokat minden galaxissal összefogja, a nagy rendszerek egymással is mágneses fonalakkal és erővonalakkal alkotnak mágnes hálózatot, minden Univerzum alkotó szerveződést egy hatalmas mágnes hálózat tart egybe, úgy, hogy mindegyik mindegyikkel mágneses vonzásos kapcsolatban áll, és a mágnes hálózat tartja fenn a mágneses egyensúlyi állapotot. Ha valamelyik részben változás következik be, az hat mindegyik alkotó részre, és az egyensúlyt úgy tarja fenn, hogy az erővonalak és fonalak vagy megnyúlnak, vagy rövidülnek. Ha valamelyik tag elsodródik, a mágneses hálózat kinyúlik, az egyensúly akkor áll helyre, ha visszanyeri eredeti hosszát az erőfonalak és vonalak, ezért visszarántódik, amíg az eredeti méretét el nem éri.
Ha elpusztul egy naprendszer, a mágneses hálózata a legközelebbi naprendszerhez, bolygókhoz vonzódik és erősíti a már itt működő mágnes szövedék hálózatát. Ezzel megint csak mágneses egyensúlyba kerül az Univerzum összes alkotó eleme.
A galaxis ütközések alkalmával, a bolygók a rezonancia során fotonokra hullnak, amelyeket a fekete lyukak bekebeleznek, mágnes hálózataik más galaxisok bolygóival lépnek kapcsolatba. Az elsodródott, de még impulzussal rendelkező bolygók más naprendszerek energia szintjeiknek megfelelő pályákra állnak, magukkal vonzva mágneses hálózatukat. A napok elvesztik kapcsolatukat bolygóikkal, mivel leáll a fúzió, nem termelődnek atomok, vörös óriássá, majd fehér törpecsillaggá, szupernóvává roskadnak, fotonjaik pedig gamma sugárzással távoznak. A mágnes hálózatok pedig ismételten mágneses egyensúlyba jutnak.
Az atomok egymással lekötetlen mágnes szálaikkal létesítenek kapcsolatot, ahány lekötetlen mágnes szállal rendelkezik egy atom, annyit tud lekötni, ezért ugyanannyi lekötetlen mágnes szálú atomhoz fog vonzódni, és molekulát alkotni.
A naprendszerek születésével a folyamat részeként, összhangban, új mágnes hálózatok képződnek, amelyek fokozatosan fejlődnek és csatlakoznak az univerzális hálózatba, fenntartva az egyensúlyt.
A protonok kvarkjainak energia szintjei határozzák meg, hogy a protonok mágnes szálai melyik elektron pályáig nyúlnak ki. A legkisebb energia szintű protonok mágnes szálai az első elektron pályáig érnek el, egy lekötetlen mágnes szál ér el idáig, amely ugyanilyen energia szinten lévő egy mágnes szállal rendelkező atommal létesíthet kapcsolatot, ez egy gyenge molekuláris vonzást jelent, amely könnyen felbomlik. Ahogy emelkednek a proton kvarkok energia szintjei, annál messzebbre nyúlnak a mágnes szálak. Az első pályára egy, a másodikra hat, a harmadikra tizenkettő, a negyedikre tizennyolc, az ötödikre huszonnégy, a hatodikra harminc, a hetedikra harminchat, a nyolcadikra negyvenkettő. A nyolcadik elektron pálya a legstabilabb, mivel már negyvenkettő mágnes szál kapcsolódik negyvenkettő mágnes szálhoz. Mivel minden atom energia szintjében van egy parányi eltérés, ezért mindegyik csak a hozzá legközelebb eső, legminimálisabban eltérővel tud kapcsolatot létesíteni, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a molekulák képződése az atomok energia szintjei által kódolt, mert szigorúan csak azzal az egy atommal létesíthet kapcsolatot, ami a neki való, egy minimális energia szinttel tér el tőle.
A kémia reakciók végbemenésének feltételei, hogy a vonzásos kapcsolatok felbomoljanak. Ezek, úgy következnek be, hogy kb. két hónap elteltével a gyengébbik energia szinten üzemelő atom, még egy parányi energia szinttel lejjebb kerül, ezáltal a kapcsolat megszűnik, és a keresés kezdődik elölről, amíg megint csak rá nem lel az energia szintjéhez legminimálisabban közelebbire esőre, hogy újabb vonzásos kapcsolatba kezdjen. Az atomok addig folytatják kereső –vonzódó körforgásos párosodásaikat, amíg az összes variáción végig nem haladnak, és az összes fekete lyukban nyert impulzusaik kimerülnek.
Az impulzusvesztés után berezonálnak, elvesztik tömegüket, fotonokra hullnak, amelyek már csak a fekete lyukban, vagy villámlás, vagy mesterséges energia befektetés hatására, újra impulzushoz juthatnak, és fuzionálhatnak.
Az anyag keletkezések során másféle erők nem működnek, a többféle erővel való számolás a zűr - zavar egyik alapvető oka.
