Amikor az éber periódusban nagy erejű információs elektronok kerülnek az emberi hálózatba, vagyis nagyobb érzelmi hatás alá kerül valaki, az alvási szakaszban ezek a nagy erejű elektron minták a szívben lévő gluon gömböcske felületére csapódnak. A becsapódás a gömb belsejében, vagyis a memóriában tárolódó információs elektron minták közül azokat, amelyek közel foglalnak helyet az ütközési ponthoz mérve, meglökik az odacsapódó elektron minták. Ezért a memória külső részein lévő minták felpattannak, és átnyomódnak a gluon gömb burkán és a becsapódó elektron mintákat felemelve, magukkal kifelé vonzzák. Az alvás alatt befelé nem történik ilyenkor információáramlás, ezért az ellentétes irányú kifelé áramlást nem akadályozza semmi. A memória széleire a felesleges és lényegtelen információs minták kerülnek, és ilyenkor távoznak a hálózatból, ugyanis a hálózat végére érve, elhagyják azt.
Mivel így, véletlenszerűen jönnek létre a mintázatok szerinti kombinációk, semmilyen valósághű, értelemszerű párosodások nem alakulhatnak ki, semmilyen realitás nem előzi meg a gondolati minták illeszkedését, ezért csak értelmetlen szisztémák vándorolhatnak egyre kijjebb a hálózatban. Ezért van az, hogy ha valamilyen érzelmi sokk ér valakit, gyakran rémálmokat él át, teljesen úgy, mintha megtörténne. Minél erősebb inger éri a személyt napközben, annál erőteljesebben álmodik. A fizikai és szellemi kimerültség az elektronok energia szintjét is csökkenti, ezért nem álmodunk ilyenkor semmit. Azok az emberek, akik rendszeresen elfáradnak, hosszú időn keresztül sem láthatnak álmokat.
Az álomképek a hálózatban jönnek létre, azokból a képekből, amelyek a memóriában tárolódtak, de mivel ezek plazma pontokból tevődnek össze, a szívben lévő gluon gömb mágneses vonzásánál fogva újra a felületére vonzza, újból rácsapódik, innét a szem ideghártyájára vetülve, belső nagyított kép keletkezik. A kép élessége és színessége szintén a becsapódott információs elektronminták erősségétől függ.
