HTML

Univerzum

Az Univerzum keletkezésének egy teljesen új, a kvantum elmélet felhasználásával, mindent megmagyarázó, racionális világkeletkezési elmélet.

Friss topikok

Linkblog

Ami még kimaradt a tudat zavarai által keltett betegségek köréből

2010.03.28. 16:07 Synux

Ami még kimaradt a tudat zavarai által keltett betegségek köréből

 

Feltételezésem szerint, az autizmust, a Münchausen szindrómát, a pedofilát, a skizoid személyiségzavart is lehet lézer segítségével gyógyítani, mindegyik betegség a tudat zavarára vezethető vissza. Az autista valószínű, nem akart újra születni, megakadt a tudatába ez, az ellenállás, mint amikor a lemez oda-vissza újra játssza ugyanazt a taktust, mert elakadt, az autista tudatába is lehetséges egy megakadás, amit lézer segítségével fel lehet szabadítani.

A pedofilok valószínű gyerekként haltak meg, és újraszületéskor nem képesek a tudatukat felnőtt tartalommal megtölteni, ezért vonzódnak a gyerekekhez. Azok, pedig, akik később lettek pedofilok, valamilyen szexuális korlátozásnak lettek kitéve, ezért szintén tudatzavar következett be. Az ilyen esetek kezelésére is alkalmas a lézer technika. A Münchausen szindróma, és a skizoid személyiségzavar, szintén tudatzavar tehát alkalmas lézeres gyógyításra.

A skizoid személyiségzavar, a hibás nevelésből erdhet, ezért a lézeres gyógyítás után, nagyon fontos a terápiás beszélgetések alkalmazása.

A homoszexualitás szintén tudatzavaros betegség, pl. nőként élt előző életében, és valahogy itt is megakadt a tudata, elzárkózik a férfi testtől, és fordítva is lehetséges a férfi zárkózik el a női testtől. Az ilyen esteket lézerrel nem hiszem, hogy lehetne kezelni, de a pszichológusok, pszichiáterek ismételt terápiás elbeszélgetések során, ahol tudatosítják velük betegségük eredetét, valószínű megszüntethetik azt az érzést, hogy nem érzik jól magukat, a testükben.

Remélem a lézeres kvantum technika megoldást ad számos tudat zavaraiból eredő megbetegedéseknek. A homoszexualitás, pedig megszüntethető lesz a pszichiáterek által, jól kidolgozott terápiák által. A fent említett módszerek a pszichiáterektől még nagyobb odafigyelést kíván, hogy a betegség ne jöjjön többé elő.

Nagyon remélem, hogy ezekkel az információkkal élni fognak, és segítségére lehettem ezekkel a tünetekkel küzdő betegeknek.

 

A kómáról

 

A kómások tudata részecske állapotban szunnyad, vagyis teljes mértékben kikukázódott, ilyen esetekben is lézeres gyógyítás a segítség.

Az éber kómások tudata viszont, az ijedségtől elhagyta a testet, más frekvenciára került, többé már nem tér vissza.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány gondolat elmélet univerzum

A bejegyzés trackback címe:

https://univerzumkeletkezes.blog.hu/api/trackback/id/tr441875107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása