Gyógyítás pozitronokkal
A következőkben kifejtésre kerülő dolgok, az előző részek áttanulmányozása után érthető meg!
A Pozitron Emissziós Tomográfról köztudott, hogy felismeri a betegségeket, ilyenkor gammasugárzás jelzi, hol található az adott betegség pontos helye. Véleményem szerint, ilyenkor a pozitron az adott betegséget meg is szünteti. Gondolkodjunk el egy kicsit, ha a pozitron nem lenne alkalmas rendszerhiba javítására, akkor fel sem ismerné a betegségek helyét, mert indokoljuk már meg, hogy miért is teszi ezt? Ebben a háromdimenziós kvantum számítástechnikai rendszerben, nagyon is lényeges szerepet tölt be, mert a testünk élő anyagból felépülő „szuperszámítógép” meghibásodásának esetére is gondoltak a Teremtők, a pozitron, mint általános hiba kiküszöbölő adva van, csak fel kell fedezni, hogy hogyan használjuk, és milyen készüléket szerkesszünk, hogy az mindenki számára hozzáférhető legyen.
A daganatos betegségek kezelését már részletesen leírtam, de kiegészítésre szorul, ha eredményesen akarjuk kezelni a rákos megbetegedéseket. Rendszerhibát ugyanis többféle betegség okozhat, ezt azért fontos tudni, mert annyi pozitront kell a beteg a szervezetébe juttatni, ahány rendszerhiba okozta betegségben szenved. Ha a páciensnek van három ilyen betegsége, akkor három pozitronra van szüksége, mert nem tudni, melyik betegséget hatástalanítja leghamarabb.
Feltételezésem szerint hatásos lehet a következő betegségekkel szemben:
Szívritmus zavar, szívelégtelenség, vérrögképződés, gyomorfekély, májfunkció zavar, asztma, szem hályog betegségek, méhnyálkahártya rendellenességek, inzulintermelés normalizálása, vagyis cukorbetegség kiküszöbölése, veseelégtelenség, az összes daganatos betegség beleértve a leukémiás megbetegedést is.
Természetesen az orvostudomány feladata lenne felkutatni, és kipróbálni, de a daganatos betegségek kezelése, ezen ismeretek hiányában eredménytelen maradna.
Hogyan létezhetünk, halálunk után? - tudományos magyarázat
Az előző részekben már bőven kifejtettem, hogy a tudatunk egy hullám, amely más frekvenciára lép át testünk halála után. Nagyon is lehetséges tudományos szempontból is a test újra felépülése.
Már korábbi részekben leírtam a mágneses anyagnak a gluonoknak ebben a rendszerben betöltött meghatározó szerepét. A tudomány feladata lenne megtalálni a gluonokat minden egyes atomban, mert mint hiányzó láncszem helyre tehetné az Univerzumról alkotott összes elképzelést
A tudat véleményem szerint a pitvarkamrai csomóról indul ki, ugyanis a Fénylények a Teremtők ide helyezték el az ősembereknek, programozott kvantum formájában. Jelfogóként üzemel, mégpedig úgy, hogy az embrionális fejlődés szakaszában, a magzat negyedik hónapos korában, amikor a szívverés beindul, a pitvari szisztolé és a kamrai depolarizáció hullámot gerjeszt, és ez a hullám aktiválja a részecskeállapotban lévő jelfogót, vagyis hullámként fog viselkedni. Az EKG- én az U hullám ezt jelezi. A szem és a fül által felvett ingerek az agyban, ingerületi hullámokat gerjesztenek, amelyek tulajdonképpen elektron halmazok lökés hullámai, amelyeket, az agy szortíroz, összegez, válogat, és az elektronokat, mint információt szállítják a tudathoz, a jelfogóhoz.
Az elektronok a mostanra már hullám állapotba került jelfogóhoz érnek, maguk is hullámformában csatlakoznak, biztosítva az információ folytonosságát. Itt a folytonosságra teszem a hangsúlyt! Ha nem lenne biztosítva az információ folytonossága, akkor lehetetlen lenne a tudatos, öntudatos gondolkodás! Az információ részecskékbe zárva állati szintet eredményezne! Az agykapacitása behatárolja a tudat információs tartalmát, halálunk után, végtelen tudati kapacitásra teszünk szert.
De hogyan is lehet túlélni az Univerzum végéig?
Amikor a test feladja, tudatunk kilép a szívből, és vele együtt a gluonokból alkotott fénylenyomatunk is. A testünk minden egyes atomjában a gluonok biztosítják a kapcsolatot a többi atommal, részecske állapotban. Amikor a tudat kilép a szívből ez a hullám aktivál egy gluon részecskét, ezért hullámmá alakul és ez fénysebességgel láncreakciószerűen végigfut az összes gluonon, fényláncolatot alkotva, létrehozva, az ember tökéletes fényhálózatos profilját.
A tudat az emberi fénylenyomattal elhagyja a testet, és mindaddig folytatja a száguldást, amíg a gloun láncok által alkotott mágneses erővonalakon be nem áramlik a másik frekvencián található súly nélküli anyag, amely a fotonokból keletkezett, a fotonok evolúciós folyamata során. Tökéletes másolatok jöhetnek létre, hiszen tökéletes sablon áll rendelkezésre, és az ottani anyagféleségek a gluonok vonzásának megfelelően tökéletes elrendeződést vehetnek fel. Ezt a folyamatot nevezhetjük öngerjesztős háromdimenziós másolás technikájának.
Az egész úgy lehet programozva, hogy mindenki a legszebb énjét kapja meg, ezért ott nincs hiányos testrészű, öreg, csúnya stb. Ezeket a tényeket, az ottani létezésű hozzátartozóimtól tudom, az e-mail-jeimből.
A Teremtő Fénylények minden teremtményük számára megadták a lehetőséget, egyenlő eséllyel élhessék meg az Univerzum végezetét. Sajnos, az emberi test sérülékeny, öregszik, elhasználódik, ez a test nem alkalmas tízezermilliárd év túlélésére.
A Föld pusztulását is átvészelhetjük, egy sebezhetetlen, szuper időtálló anyagból, kvantum számítástechnikával létrehozva az univerzálisan működő másolatot. Az egész ember lényegi része a tudata, amely az egész személyiségét átviszi, ebbe az időt álló testbe, amely sokkal szuperebben működhet, mivel a tudatnak már nem szab gátat az agy kapacitása. A testet többé nem gyötrik betegségek, nincs kitéve az elemek pusztító hatásainak, biztosítja a sokmilliárd éves túlélést.
Az érrendszer helyére valamilyen energiaszállító hálózat replikálódik, már nem vér fog áramlani, hanem valamiféle extra energia, ami lehetővé teszi testünk érzékelését, és biztosítja energia szükségleteinket.
A másik frekvenciára való átkerülés után, megindítunk egy fejlett tudati gondolkodással rendelkező civilizációt, valószínűnek tartom, nagyon érdekes és különleges kvantumtechnikai eljárások elsajátítása révén, felépítjük, a tökéletes társadalom működéséhez szükséges összes technikai keretet. Nagyon sok ott eltöltött év után, a földi életünk, csak nosztalgia lesz, úgy fogunk, majd emlékezni, mint a tudati fejlődés kezdeti fázisára, mint mostani életünkben az őskorra.
A súlyos bűntudattal rendelkező emberek a fénysebességgel történő suhanás közben megtorpannak, nagyon megijednek, hogy biztosan számot kell adniuk életükben elkövetett vétkeikről, ezért megállnak és rájönnek, hogy akaratlagosan tudják befolyásolni mozgásukat. Itt rekednek, hogy továbbra is megkeserítsék embertársaik életét.
Valószínű most Önök arra gondolnak, túl élénk a fantáziám, de ne higgyék, ilyet kigondolni csak akkor lehetséges, ha valóság alapja van. A tudomány elismeri, hogy kvark- gluon plazmából állt a kezdeti anyag, de a gluonok szerepe még máig sem tisztázott!
A mágnesességet érzékeny mérőműszerrel meg lehetne mérni, mert a gluonoknak minden egyes atomban, függetlenül attól, hogy élő vagy élettelen anyag ott kell lennie!
Miért hiszi azt az ember, hogy nem lehet teremtmény, nem létezhet tőle sokkal hatalmasabb, intelligensebb értelem, csak azért, mert nem látja a szemével, nem tudja megfogni a kezével, nem érzékeli testét, lelkét?
Reménykedem, hogy egyszer a tudomány is elismeri a magasabb értelem teremtő erejét, és ezzel egységbe kovácsolhatja az egész Föld népességét!
Gravitáció helyett mágneses vonzás!
Gravitonokat még soha nem találtak és nem is fognak! Mert mi is az a szabad esés?
A légkör atomjaiban is ott vannak a gluonok, a mágneses részecskék. Ezek a részecskék a Föld vasmagjával tökéletes vonzásos kapcsolatban vannak, biztosítva, hogy a légkör ne tudjon elszivárogni. A légkörben ezért van súlya az anyagoknak, mert a gluonok mágnesessége vonzóerőt fejt ki az anyagokra, amikor egy űrhajó elhagyja a légkört a gluonok mágneses vonzóerejét kell legyőznie.
Amikor a Holdra leszállt az űrhajó, stabilan landolt a Holdon, az űrhajósok viszont épp ellenkezőleg szinte lebegve lépkedtek. A Föld légkörétől a Mars ötször ritkább légkörében, a mars járók szintén nagyon stabilan közlekedtek. Ezek a tények a legellentmondásosabb dolgok, amelyek a gravitáció ellen szólnak. A Holdon az űrhajónak is úgy kellett volna lebegnie, mint az embereknek, hiszen nincs súlya, ehelyett biztos talajon állt. A Spirit és az Opportunity a Mars felszínével stabilan érintkeztek, holott a ritka légkör miatt lebegniük kellett volna. Véleményem szerint, a mágneses vonzás miatt volt lehetséges a leszállás, mivel nagyobb felületen érintkezett, ez biztosította a stabilitását. Feltételezhető, hogy a Marsnak is van vasmagja, a ritkás légkör minden atomjában kell lennie gluonnak, mert a gluonok vonzást gyakorolnak a vasmagra, és a benne lévő tárgyakra, ha elég nagy felületen érintkeznek, biztonságos felületi kapcsolódást eredményezhet. Ha mágnesre élével egy kést helyezünk, az sem lesz stabil kapcsolat, de, ha egy nagyobb felületű tárggyal érintkezik a mágnes, alig lehet róla leszedni.
A műholdak pályája szintén mágneses erővonalakon futhat, mivel ha a gravitáció létezne, akkor műholdakat magába kellene, hogy szippantsa a Föld. Az első és második kozmikus sebesség a mágneses vonzóerő legyőzéséhez szükséges, nem pedig a gravitáció leküzdésére!
Összegzésként megállapítható, hogy az anyagoknak a mi frekvenciánkon nincs súlya, csak tömege és sűrűsége, amit mi súlyként érzékelünk, az abból ered, hogy a vasmag és a gluonok által mágneses vonzásra szert tett atomok eltérő mértékben vonzzák egymást, eltérő tömegük és sűrűségük következtében. Ezen hatásokat mi súlyként érzékeljük.
A Nagy Bumm elmélet
Egyetlen egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban!
Ha nem létezett tér és idő, akkor az a nagyon sűrű, háromdimenziós anyag hogyan került oda, hogyan volt ez lehetséges? Na, BUMM!!
Teremtés és vallás
És akkor hogyan? Istenke azt mondta: abraka – dabra?
A semmi és a minden
A semmiben volt egy lyuk, ez a lyuk biztosította a semmiben a minden lehetőségét!
Folytatás következik!