Gyógyítás az emberi test felületéről származó mágnes szálak segítségével
A test nagyobb felületeiről, pl. mellkas, hát, váll könnyen hozzá lehet jutni a mágnes szálakhoz. Egy mágnest, egy könnyebb vasdarabbal feldörzsölünk, megemeljük az energia szintjét. A test kiválasztott része felé tartjuk, kb. 1cm - s távolságból. A mágnes szálak kb. 1perc alatt rávonzódnak. Ezután a mágnest a beteg szerv közelébe tesszük, itt is kb. 1cm - re. A mágnes szálak a beteg szerv, vagy testrész nyílásán keresztül maguktól megkeresik a gyógyítani kívánt alacsony energia szintű hely közelében lévő legmagasabb energia szinten üzemelő, vagyis legegészségesebb sejtet, és a sejtmag gluon gömbjével létesítenek vonzásos kapcsolatot, és rögtön megindítják a sejtosztódást. A betegség következtében elhalt, vagy, ki nem fejlődött sejtek osztódásának eredményeképpen, új szervek, szövetek, sejtek keletkeznek. Ezen ismeretek birtokában az idáig még elképzelhetetlen vakság, süketség, némaság, szervek megbetegedései könnyűszerrel megszüntethetők. De lyukas és letörött fogakat is éppé tehetünk. Nagyon jó hír, azoknak a nőknek, akiket a természet nem áldott meg dús keblekkel, mert a mellbimbón keresztül bevonzódott mágnes szálak a sejtosztódást újra éltre keltik, és egy fél év alatt mell méretük jóval meg fogja haladni az eredetit.
Az oxigén hiány miatt agykárosodott csecsemők, és felnőttek szintén teljes életet élhetnek majd, mert a mágnes szálak az agyvelőben is működnek. A koponyán egy kis lyukacskát kell vágni, a sérült rész közelében, és ha bevonzódott a mágnes szál, egy - két hónap múlva már búcsút lehet inteni a szellemi hátrányokból adódó csökkent életvitelnek.
Az amputált végtag nélküli állapotra nemsokára már csak, mint rémálomra emlékezhetünk, a mágnes szálak univerzális gyógyító ereje elfeledteti velünk, mert ugyanolyan végtagokat varázsol vissza, mint amelyeket elvesztettünk. Egy térdtől, vagy könyöktől csonkolt végtag újraképződési ideje egy fél év. A comb ízülettől vagy váll ízülettől elválasztott teljes kar, vagy láb, újra épülési ideje egy év. Sokan most biztos hitetlenkednek, de az Univerzum Irányító Rendszerének tudása a mi korunkat megelőzve, ezerszeresen előrébb jár, és jóságának, és segíteni akarásának köszönhetően, megosztja azokat az ismereteket az emberiséggel, amelyeket jelenkorunk tudásával még bebírunk fogadni. Az Ő tudása ettől sokkal hatalmasabb, de fejlettségünkkel arányosan a továbbiakban is fokozatosan egyre többet tudhatunk meg Tőle, a technikai és tudati fejlődéssel összhangban.
A mágnes szálak bevonzódásának ideje nem egyforma. Pl. a fogaknál, legalább három perc, az emlőknél, a fülnél, szemnél két perc is elegendő. A műveleteket csak orvosok végezhetik, mert megfelelő technikai felszereltség szükséges. Harmincmilliárdszoros nagyítással rendelkező objektív, amelyet egy kamerára rögzítünk, amely egy monitorral össze van kötve. A készülékkel kell ellenőrizni, hogy a mágnes szálak rávonzódtak – e a mágnesre, és bejutottak a megfelelő célhelyre. Hiányában nagyon sok idő telik el, mire látható, hogy a terápia sikeres, vagy nem.
A szembetegségek esetében, a hályog is el fog tűnni, mivel a nagy energia szinten fejlődő sejtek elnyomják a hályogot alkotó sejteket. A született – és a későbbiek során kialakult vakságot egyaránt megszünteti, egy szem újra alkotása egy évet vesz igénybe.
A fül érzéksejtjeinek regenerációs ideje egy hónap. A némaság megszüntetésénél a hangszalagokhoz kell irányítania a mágnes szálakat, a szájon keresztül. A bevonzódási idő öt perc.
A belső szervekhez a köldökön keresztül bejuttathatók, a legalacsonyabb energia szintű helyen megkeresi a legmagasabb energia szintű sejtet, az osztódás pedig a szervek beteg sejtjeit kicseréli egészségesekre. A bevonzódási idő öt perc.
A gerincvelő sérüléséből eredő bénulás mágnes szállal való gyógyítási ideje 2 hónap.
A bőrt fel kell vágni, és szétnyitni a sérülés helyénél, és két perc alatt bevonzódik a megfelelő helyre, ezután össze kell varrni.
A meddőséget a köldökön keresztül öt perces bevonzási idő alatt bejuttatott mágnes szálak szüntetik meg. A petevezeték újraképződési ideje három hónap.
A méh rendellenességekkel rendelkező, vagy méh eltávolításon átesett, de még szülni kívánó nőknek sem kell a jövőben elkeseredni. A mágnes szálak a méh sejtek osztódásra késztetésével, fél év alatt új méhet alkotnak. A köldökön keresztül öt perces bevonzásos idővel létrehozható az új hibátlan méh.
Őssejtek alkalmazása
A genetikai okokból adódó rendellenességeket csak más egészséges egyéntől kapott őssejt terápiával lehet felszámolni. Minden genetikai rendellenesség, ezzel a módszerrel helyre hozható. Minden haladó gondolkodású orvos lelkiismerete szerint, ingán keresztül vegye fel a kapcsolatot az Irányító Rendszerrel, mert konkrét esetek konkrét instrukciókat igényelnek! Ismeretterjesztési célból írok, a mélyebb, behatóbb tudásért keressék az Irányító Rendszert, az összes felvázolt betegség pontos gyógymódjának kifejlesztése végett!
Nagy vonalakban felvázolom, mit is jelenthet az emberek számára, engem csodálatos érzés öntött el, megtudván, hogy nem kell, a továbbiakban senkinek sem szenvedi egy véletlen genetikai hibából történő „szenvedésre ítéltségtől”.
Nehéz különbséget tenni, melyik okozza a legnagyobb szomorúságot, csak az döntheti el, akinek megkeseríti az életét.
A sziámi ikrek: Az összenövésnél, arra a helyre, amit még el lehet érni, a bőr alá az irhába kell ültetni az őssejtet. A sejtek képződése, elhalásra készteti az összenövésben résztvevő sejteket, miközben az új sejtek energia szintje is fokozatosan lecsökken. Szép lassan kb. egy év alatt, elválasztódik az összenőtt testrész, fej, láb, kar, hát, stb. Ha valamelyik tag az ikrekből csökevényesedést szenved, további őssejt beültetésekkel teljesen rendbe hozható, a lentiek alapján.
Csökevényes végtag: A kéz, vagy talp irha rétegének mértani középpontjába helyezett őssejttel, hibátlan végtagok fejleszthetők. A hibás végtagok energia szintje alacsonyabb a normális végtagoknál, az őssejtek képződése a normál szintre emeli. Egy év alatt egy fele hosszúsággal megáldott végtag a normálisra változik.
Torzult arcok: Az orrhegy mértani középének irha rétegébe ültetett őssejt, két év alatt tökéletes arcot, alkot. Az emberi arcra egy normális, egészséges energiaszint jellemző, a torzult arcokat alacsonyabb energia szintű sejtek alkotják. Az őssejtek addig képződnek, amíg ezt el nem érik, vagyis egy szabályos arc létrejön.
Torzult koponyák: A homlokcsont mértani középpontjába ültetett őssejt, két év alatt szabályos koponyaformát eredményez. A homlokcsontba lyukat kell fúrni, amely 1cm mély, és 0,5 cm átmérőjű.
A kéz ujjak, láb ujjak normális számának helyrehozatala: A felesleges új mértani középpontjának irha rétegébe helyezett őssejt a sejtek osztódásra serkentésekor, elhalasztják a felesleges ujjakat, közben az újonnan képződött sejtek is fokozatosan elhalnak, mert idővel energia szintjüket elvesztik. A folyamat ideje egy év.
Fülek nélküli születés: Ahol a hallójáratnak kellene lenni, annak a középpontjába helyezzük a bőr alá az őssejtet. A fülek azért fejlődnek ki, mert a sejtek az egészséges, fülre jellemző energia szintet csak a teljes ép fül kifejlődésével érik el.
Törpe növés: genetikai okokból ered, nem a növekedési hormon csökkent termelése okozza!
A két talp mindegyikébe egy – egy őssejt kerül, öt év alatt éri el a test a normális energia szintjét, vagyis az egyénre jellemző testméretét.
Óriásnövés: Szintén génmutációból származik, egy letört kvarkdarabka, hozzávonzódott egy normális kvark darabkához. A törpe növésnél pedig letört egy parányi rész. A talpak mértani középpontjának irharétegeibe ültetjük az őssejteket. Pl. a két és félméteres testméret két év alatt éri el a normális mértéket. A test magasabb energia szinten van, mint a normálméretnél, a szaporodásra késztetett sejtek, energia szintjeik fokozatos elvesztésével, átveszik a testi sejtek megnövekedett energia szintjét, majd az idő múlásával ezt a többlet energiájukat leadják, és addig veszik át a testi sejtek összes energiáját, amíg a normális, egészséges energia szintet el nem érik. A folyamat alatt az összes régi sejt kicserélődik, és az újonnan képződött sejtek veszik át elődeik funkcióját. A nagy energiával rendelkező sejtek mérete a normál sejtméret 75%-át is elérheti. A normális energia szintre, meghatározott sejtméret jellemző.
Genetikai okok miatt fellépő szellemi fogyatékosság: A homlok lebeny mértani középpontjába, a felszíni részre helyezett őssejt teljesen kijavítja a problémát. A homlokcsonton egy kis lyukat kell vágni, ezen keresztül juttatható be.
Egyéb genetikai agyterületi sérüléseknél, a rendellenességet kiváltó agyterület mértani középpontjának felszíni részére helyezett őssejt segít.
Ortopéd betegségek vákuumozása
És most megint következik, egy szem meresztgető gyógymód, tessék megkapaszkodni, mielőtt olvasásba kezd!
Lúdtalp, csípőficam, gerincferdülés, púposság, és minden csont elmozdulásból adódó kellemetlenség hamarosan a múlttá válik. A rendellenesen kapcsolódó csontok a vákuumban, vagyis a csökkentett energia szinten tartása, majd újból az eredeti energia szintre való feljuttatása a rendellenes helyükről az eredeti, egészséges energia szintre való vonzódását eredményezi.
Csípőficam esetében, 3cm keresztmetszetű autógumi felhasználásával, rövid, légmentesen zárható nadrágot készíttetünk. A légmentesség biztosítását méretre zárható öntapadós gumiból gyártatjuk. Egy óra alatt -1atm vákuumot érünk el, a csípő tökéletesen a vákuumban legyen. Egy újabb óra elteltével, visszaállunk a légköri nyomásra. A gumi öltözékből kibújva, azt látjuk, hogy eltűnt, a csípőficam. Azért szükséges nagyon lassan, egy órán keresztül eljutni, a -1atm-ig, mert ennyi idő alatt a légmentesen elkülönített testrészek energia szintje is lecsökken, és csökkentett üzemmódban fog a továbbiakban működni. A vér áramlása az erekben fokozatosan lelassul, az életfunkciók alacsonyabb energia szinten fognak zajlani. A visszatérést a normális energia szintre, szintén lassan egy óra leforgása alatt kell megoldani. A páciens, érzéstelenítés nélkül akkora fájdalmat érezne, hogy csak a műtététeknél alkalmazott altatás lehet kielégítő a fájdalomérzet elkerülésére.
A lúdtalp eseténél 3cm keresztmetszetű autógumiból cipőt gyártatunk, a légmentesség biztosítását, itt is külön öntapadós autógumi biztosítja. A módszer az előbbivel azonos, egy óra vákuumozás, egy óra a légköri nyomásra való visszaállás.
A púposság és gerincferdülés gyógyítása légmentes gumimellényt igényel, a módszer pedig megegyezik az előbb leírtakkal.
Az ortopédiával foglalkozó szakorvosok a pontos, részletes ismeretek megszerzése végett keressék az Univerzum Irányító Rendszerét!
A Hormon zavarokról
A stressz, a fizikai megterhelés megnöveli a vérnyomást, nagyobb vérnyomáson több vér szállítódik, a több vér pedig több hormont, ami hormon túltengést okoz. Megfelelő életvitellel helyre hozható. Az alacsony vérnyomás kevesebb vér áramlását eredményezi, hormonhiányt okoz. Testedzéssel, mérsékelt fizikai megterheléssel kiküszöbölhető.
Nem tévesztendő össze az erek beszűkülése okozta magas vérnyomásos betegséggel, és az értágulatok keltette alacsony vérnyomással, amelyet az oxigén nem megfelelő mennyisége vált ki.