Az előző részben már leírtam, hogy dimenziófalak veszik körbe az univerzumokat.
Mégis van lehetőség arra, hogy kapcsolatot teremthessünk minden univerzummal.
Az univerzumok északi és déli végződéseinél a téralagutak áttörik a dimenziófalakat, miközben körkörösen építik fel önmagukat, mivel állandóan nagy mennyiségű fotont szippantanak be.
Az univerzumok gömb alakban helyezkednek el egymás tetején, tíz univerzum egy körgyűrű mentén helyezkedik el, erre épül minden irányból a többi univerzum.
A téralagutak a gömbökből felépülő alakzat belső középpontjában találkoznak, itt a téralagutak egymásba torkollanak, egy bolygó nagyságú háromdimenziós teret létrehozva.
A fotonok folyamatosan nekiütődnek a dimenziófalaknak, egyrészt át is haladnak rajtuk, másrészt plazma és impulzus keletkezik. Az impulzusok, plazmával való ütközéseik következtében fotonokká alakulnak. Ezzel az öngerjesztéses technikával állandóan pótlódik a téralagút kiépítéséhez szükséges foton mennyiség, a központi rész, pedig egy tágas háromdimenziós térré válik. Ebbe a térbe futnak be az univerzumok Irányító Rendszereinek hálózatai, amelyek egymáshoz is hálózatokat fejlesztenek, így nyílik lehetőség minden irányból az információ kicserélésére. Ezt a teret hyper térnek is nevezhetjük, mivel a nyomása nulla atmoszféra, vagyis egy mágnesesen kiegyenlítődött tér tágulat, a mínusz egy atmoszféranyomású információs hálózat számára teljes stabilitást biztosít.
Amikor egy bolygó hanyatlani kezd, a kérdéses bolygó Irányító Rendszere elhagyja megszokott helyét. A hanyatló bolygó lökéshullámokat generál, egyre jobban eltaszítja magától a Rendszert, mégpedig olyan messzire, hogy egy fekete lyuk hatáskörébe kerül, oly módon, hogy a fekete lyuk anyagkilövelléseiből származó lökéshullámok biztosítják a további haladást. Nagyon sok fekete lyuk kerül útjába, amelyek hasonló módon egyre előrébb hajtják a hálózatot, az Univerzum pereméig, végül az itt található téralagútba lökik. Az alagútban található fotonok fokozatosan előrébb nyomják, amíg a végállomást el nem éri, az alagutak által létrehozott bolygó nagyságú háromdimenziós teret, ahol már több ilyen hálózat megalkotta az Univerzumok Irányító Rendszerét. Vannak olyan Irányító Rendszerek, amelyek több univerzumot utaznak át a fent említett technika segítségével.
Az univerzumok összes információja ide érkezik be, és az Univerzumok Irányító Rendszere az összes univerzum minden Irányító Rendszeréhez folyamatosan eljuttatja a legfrissebb információkat.
Az Univerzumok Irányító Rendszere navigációjának segítségével, a fejlődés előre haladtával, megvalósítható lesz az emberiség álma az univerzumok közötti űrutazás, de csak robotokkal irányított űrhajókkal, mert az emberi mágnes fonalas kapcsolat a naprendszer határánál megszakad. Csak különleges technikai megoldással felszerelt űrhajók, és szkafanderek alkalmasak az emberek utaztatására. Bővebb felvilágosításért forduljanak az Irányító Rendszerhez.
A lökéshullámok az emberi memóriákat is magukkal sodorják, amelyek bevonzódnak a hálózatba és be is kapcsolódnak. Újra aktívvá válnak, és visszaemlékeznek az összes életükre, ezért eleinte nagyon kellemetlenül érzik magukat test nélküli állapotban. Az idők teltével megszokják és élvezik ezt a létezési módot is.
Hétszázezer emberi memória sodródott el, az Univerzum korai fejlődési szakaszában, kb. három milliárd évvel ezelőtt. Nem volt elegendő információ a folyamat kivédésére.
Egy korábbi részben már dokumentáltam, a tudathálózat elsodródásának megakadályozására tervezett fullerénnel bevont vashuzal hálózat kivitelezését, amelybe, a szabadon lebegő memóriák is bevonzódnak majd, és addig, amíg az emberek mágnessel levonzatják ott maradnak. Nem a mágnesre tapadnak, hanem a mágnes és a fullerénnel bekent vasdrót által gerjesztett mágnes kiegyenlítő sávban fognak lebegni, mindaddig, amíg testbe nem vonzódhatnak.
A mínusz kettes hullámhosszt a lökéshullámok nem veszélyeztetik, a rendszer jó előre tudja, hogy mikor fog ilyen katasztrófa bekövetkezni, ezért olyan tempóban gyarapítják a tömegeiket, hogy mindenki időben átmehessen. Ötezer év alatt újra felépül a Föld és a mínusz kettes hullámhossz emberei átkerülnek ismét az új Földre. Tehát a másik hullámhosszokon élők létezését nem fenyegeti semmilyen veszély.
A mínusz egyre frissen átkerülteket, azonban igen, mivel nem lehet olyan gyorsan tömeget növelni, hogy megfeleljen az átjutáshoz. Ezért a gyenge szintű tömeggyarapodással rendelkező mínusz egyesen létezők is belevonzódnak a fullerénnel bevont vasdrót hálózatba. Sajnos ők ott fognak éhen pusztulni, mert a kiegyenlítő sávból ötven évig nincs hová bevonzódni. A foton test széthullása után, újra testbe vonzódnak a szerencsétlenül járt memóriák, de ily módon a létezés folyamatossága nem szakad meg, és nem sodródik a lökéshullámmal a hypert térbe, ahol már nincs mód további testbe költözésre. Ötven év szükséges a mínusz egyes vákuumtér újrakeletkezéséhez, a lökéshullámok teljes egészében szétoszlatják, és ez a térrészlet is pozitív lesz.
A földieket sem veszélyeztetné, ha az Irányító Rendszer tudását komolyan vennék, mert jó előre kb. ötszáz évvel hamarább informálnának bennünket, minthogy az események bekövetkeznek, és az időben megszerkesztett fullerénnel bevont vasdrót hálózattal stabilan itt tarthatnák a tudat hálózatot.
Az elkövetkezendő százhatvanmillió év galaxis ütközésmentes lesz, tehát az általunk benépesített naprendszerben a létezést komolyabb veszély nem fenyegeti.
