Az élet keletkezése a mágneses kölcsönhatás eredménye
A gloun gömböcskék nagy hányada a Földből kilógó mágneses fonalakra, vagyis gluon – foton láncokra, amelyek a föld felszíne fölé kilógtak, rávonzódtak. Így a talajszintre telepedve, olyan kvarkokat húztak magukra, amelyek a gluon gömböcske számára a legmágnesezhetőbbek voltak, és kvark mintáiba beleillettek. A gluon gömb lett a sejt központi része, vagyis a sejtmag, a kvarkok, vagyis az elektronok bevonzása addig folytatódott, amíg anyagcsere kapcsolat, és reprodukciós képesség létre jött. A sejt anyagcseréje azért alakult ki, mert egy bizonyos idő alatt, a kvarkok elvesztették megnövekedett energia szintjüket, ezért visszatértek eredeti atommagkörüli pályájukra, de a gluon gömböcskék mágnessége, mindig újabb megnövekedett energia szintű kvarkokat vonzottak magukhoz. Mint, minden anyagkeletkezésnél, a kvarkok nem gluonos részeikkel létesítettek kapcsolatot a gluonos részekkel.
A felépülés közben, molekuláris szinten zajlott az energia hálóba való becsatlakozás, amely energiával feltöltött, egymással kapcsolatban lévő foton párokból teremtődött.
Ha kész volt az önálló működésre, létrejött az első egysejtű élőlény.
Az egysejtűek osztódásakor, újabb mágnes fonál vonzódik be a gluon gömb felszínéhez, amely kétfelé húzza a gömböcskét, az eredeti elkülönül, és az új kis gluon gömb mágnes fonala a levált résznek megfelelően a legmágnesezhetőbb elektronokat vonzza be, melynek eredményeként azonos tulajdonságokkal rendelkező anyagok épülnek fel, amelyek ugyanazt az életminőséget okozzák.
Amikor véletlenül, a szokásostól eltérő anyag kerül a környezetbe, és olyan kvarkot tartalmaz, amely egy kicsit magasabb energia szinttel rendelkezik, mint az eredeti, akkor ez is bevonzódik oda ahová a gluon gömbbe beleillik, ezt nevezzük mutációnak. Vírusok és baktériumok estében, egy ilyen kis kvark többlet új fajok megjelenését eredményezi.
Az egysejtű élőlények elszaporodása, életterük zsúfoltsága, teremtette meg, hogy a felületükről kilógó mágnes fonalak egybe fonják őket. A gluon – foton láncok nem gluonos részükkel rátapadtak az egysejtű kvarkjainak gluonos részeihez, és fordítva, amíg szoros kapcsolat létre nem jött. Ez a mozzanat fejlettebb szervezettségű élőlényt eredményezett, és miután hasonló elvek szerint a szövetek szervekbe, a szervek szervrendszerekbe, a szervrendszerek szervezetbe tömörültek, egyre fejlettebb organizmusok kezdtek önálló működésbe.
Amíg a vírusok és baktériumok változatossága viszonylag egyszerű módon zajlott és zajlik mai napig is, a magasabb szervezettségű élőlényeknél már jóval összetettebb, mert az energiaháló a fejlődésben is döntő fontosságú.
Amikor egy faj kifejlődik, a háló lezár, ez az energiaszint lesz jellemző a fajra. Az évmilliárdok során, azonban gyakran előfordult, hogy véletlenül nyitva maradt.
A sejtmag, vagyis gluon mágnes fonalába további kvarkok épülhettek be, amelyek együttes állományát géneknek nevezzük. Az energiaháló nyitottsága tette lehetővé, hogy egy- egy újabb gén bekapcsolódhasson az energia mezőbe.
A többsejtű élőlények felépülése során a legmágnesezhetőbb kvarkokból összetevődő szerves vegyületek kezdik a beépülést, ezek az adenin, citozin, timin, guanin, vagyis a genetikai kódok. A genetikai kódok elektron mintái illeszthetőségüknél fogva megkeresik, és magukhoz rántják azokat a kvark darabkákat, amelyek a nagy rezonáns robbanás során mellőlük kiszakadt. A felépülés egész folyamata kvark darabkák keresése és illesztése, mert a tápanyagok is kvarkokból tevődnek össze, és amikor az egyik megtalálta a párját a másik folytatja a keresést, és addig tart, amíg fel nem épül a szervezet.
A DNS nem más, mint a gluonon megtapadó mágnes fonál, amely magán tartja a legmágnesezhetőbb szerves vegyületeket, amelyeknek tripletjei kódként funkcionálnak, vagyis, a faj összes egyede, a tripletek mágnesessége szerint fog felépülni.
Az ember megtermékenyülése
A fent ismertetett általános elvekben szerepel, hogy minket, embereket is mágneses fonalak tartanak egyben, amelyek túlnyúlnak az emberi test köré. Mivel mozgásban vagyunk, a dinamóhatás ránk is érvényes, gyenge mágneses tér gerjesztődik körülöttünk. Sokan le is fényképezték, aurának vélik tévesen.
A megtermékenyítés során a teherbeesés szempontjából, döntő jelentőségű, ennek a mágneses erőtérnek az energia szintje.
Ha a párzási mozzanatok erőteljes hévvel történnek, a mágneses fonalak a testfelszínén megnyúlnak, és egy leszakadhat. A nő köldökén keresztül belóg a méhbe, és a petesejt sejtmagjával, azaz gluonjával teremt vonzásos kapcsolatot. Ilyenkor a petesejt gluonjának energia szintje megnövekszik, vagyis nagyobb lesz a mágneses vonzása és maga mellé vonzza a hímivarsejt gluonját. Amikor egymás mellé rendeződtek, mindkét gluon felszínén található kvarkok közül a legmágnesezhetőbbek átvonzódnak a mágnes szálra, a gyengébben mágnesezhetőbbek nem vesznek részt a folyamatban, eredeti helyükön maradnak.
Ezért öröklődnek a domináns tulajdonságokat hordozó gének. Előfordul azonban, minden harmadik megtermékenyítésnél, véletlenül, hogy a hímivarsejt gluonja picikét elfordul és egy gyengébben mágnesezhető kvarkot tartalmazó gén kerül átmásolásra. Ilyenkor öröklődnek a recesszív tulajdonságok.
A DNS tehát nem más, mint a kvarkoknak a mágnes szálra minta és energia szintek szerinti ráhúzódása. A sorrendet, vagyis a bázishármasok helyét mágnesezhetőségük, illetve energia szintjük határozza meg. Mivel minden élőlény meghatározott energia szintet képvisel, a gének mindig ugyanúgy épülnek a mágnes szálra, apró kvark cserék előfordulhatnak, ezért más minden ember, de a fajra jellemző, gének energia szintje állandó, ezért jellemezhető minden faj általános érvényű tulajdonságokkal.
A fenti ismeretek birtokában, nem ajánlom, hogy bárki próbálkozzon klónozással, mivel az Irányító Rendszer ezt szigorúan tiltja, az egyik főbűnnek tekintené, és mivel mindent tud és mindent lát, nem bújhat ki a felelősség alól senki sem.
